Sétarepülés

A sétarepülés egy különleges és egyedi kaland, amely biztonságos is. A mai rohanó és stresszes világban az embernek szüksége van ilyen jellegű kikapcsolódásra.

Ez a repülési forma sokkal nagyobb élményt nyújt, mint a többi ilyen jellegű program. Izgalmasabb és látványosabb a ballon kosarából a repülés és ezzel együtt a szabadság érzését megtapasztalni.

A sétarepülés helyszínének ideális a Velencei-tó környéke, ezért általában Baracskán van a találkozóhely. Itt megfelelőek a légköri viszonyok, illetve a környéken jó leszállási lehetőségek vannak. Még inkább vonzó lehet a természeti környezet, a gyönyörű táj, és a tó látványa. Természetesen a helyszín az egyedi igények függvényében akár változhat is, de például Budapest felett a hőlégballonozás nem lehetséges.

Az utasokkal való találkozás után megkezdődik a hőlégballon felállítása, amelyben segítséget nyújthatnak a vendégek is. A művelethez 30-40 négyzetméternyi helyre mindenképp szükség van. Figyelni kell arra is, hogy ezen a területen ne legyenek fák, bokrok, amelyek kiszakíthatják a ballont.

Először a földre ki kell teríteni a ballon kupoláját, tehát a levegővel tölthető lufi részét. Ezt úgy érik el, hogy két-három ember egyenesre kihúzza ezt a kupolát, majd a ballon két oldalát kihajtják. Ez után a kosarat, az ún. gondolát elő kell készíteni, illetve elő kell venni az égőfejet. A gondolába behelyezik a feltöltött gázpalackokat és rögzítik azokat, valamint kipróbálják az égőfejeket, ezek biztosítják a levegő melegen tartását, ezáltal azt is, hogy a ballon a levegőben maradjon. Ha az égőfejek kifogástalanul működnek, akkor a kosarat oldalra fordítják, és egy szélgép segítségével feltöltik levegővel a ballont. Meg kell várni, amíg a kupola ¾ részig feltöltődik levegővel, aztán be lehet kapcsolni az égőfejes fűtést. A folyamat közben két embernek kell tartania a ballon száját, így akadálytalan lesz a melegítés. A ballon ezek után néhány perc alatt feláll. Ilyenkor már beszállhat a pilóta az utasokkal együtt, még további 2-3 percig folytatódik a kupola fűtése, ezután pedig kezdődik az utazás.

A ballont fűteni kell ahhoz, hogy a levegőben maradjon. Ha a magasságot szabályozni akarjuk, azt is ezzel lehet, tehát ha fűtünk emelkedik, ha nem akkor süllyed a ballon. A magasságot befolyásolhatják még a pillanatnyi légköri viszonyok is, illetve minél alacsonyabb a külső hőmérséklet, annál könnyebb magasabbra jutni. 450-1200 méter között változhat a magasság. Az oldal irányba történő mozgás szabályozására nincs lehetőség.

A repülés alatt az utasoknak egyetlen dolguk van, hogy gyönyörködjenek a látványban, képeket és videó felvételeket készítsenek. A sétarepülés időtartama 45-70 perc között mozog.

Az idő lejártával a pilóta keres egy sík területet, például egy szántóföldet, amely alkalmas a leszállásra. Egy gázfröccs után megindul a landolás. Ha kisebb a szél, akkor az érkezéskor a kosár állva marad, de ez nem mindig valósul meg. Az utasok kiszállnak a kosárból, valamint a követő gépjármű is megérkezik. Ezek után már csak a ballon összehajtogatása van hátra és egy avatási szertartás. Majd az utasok a gépjárműveken visszatérnek a felszállási helyre. A tejes program időigénye 4-6 óra között mozog.

Jegyrendelés ITT!

Kedvcsináló





Oldaltérkép